|
2003 február 8-án a Sajógömöri kultúrházban került sor a község polgármestere vándorkupájáért kiírt nyílt sakktorna III. évfolyamára. A nemzetközi részvételű eseményt a precíz szervezés és lebonyolítás jellemezte. A tornára, mely egyben a Gömöri Kovács István emlékverseny első évfolyama is volt, 65 versenyző küldte el nevezését. A színvonalra jellemző, hogy a résztvevők több mint a fele különböző osztályokban versenyszerűen űzi ezt a szép sportot. A hagyományokhoz híven a tornát svájci rendszer szerint játszották, azaz kilenc fordulóban 2x15 perces játszmákra került sor. A versenybírák tisztét Polgári László mérnök, Halász István és Sipkái Sándor látták el. A torna győztese a putnoki Zámbó Zoltán lett, aki a vándorkupán kívül a legjobbnak járó pénzdíjat is elnyerte. Magyarországra került a második díj is a kazincbarcikai Károlyfalvi Zoltán jóvoltából, míg a legjobb hazainak, a jolsvai Ján Rogosnak a harmadik hely jutott. A versenynek két lány résztvevője is volt a vigtelkei Balog Valéria és Boros Szonya személyében. Őket Zsíros Gábor polgármester tárgyi jutalomban részesítette. Ugyancsak tárgyi jutalomban részesült a sorrendben következő tíz legjobb sakkozó is. Köztük volt Istók Béla Sajószárnyából, valamint a torna legeredményesebb hazai játékosa, Gergely Tibor, a sikeres rendezvény főszervezője is. |
||