Kézműves tábor 2003

 "Köszöntjük a kézműves tábor részvevőit!" - hirdette a virágokkal díszített színes transzparens a sajógömöri községháza kerítésén. Az épületben és annak környékén gyermekzsivaj, az asztaloknál szorgos kezek készítették az egykori ősi mesterségek egy-egy kis remekművét, ífj. Molnár Katalin vezetésével szőtték a pénztárcákat, térítőket, kistáskákat. A másik asztalnál készültek a különböző módon díszített tojások; a címkéjüktől megszabadított üvegekről szőlőfürt, virág, napocska vagy állatkák mosolyogtak felénk, melyeket ügyes gyermekkezek Balogh Ivett gondos felügyelete mellett festettek rájuk.

A Majoros Mónika által irányított csoport gyöngyből állatkákat, nyakláncokat és karkötőket fűzött. A kitartóbbak belefogtak a gyöngyszövésbe is.

Karkötő készült raflából és zsinórból is Tóth Péter vezetésével. Itt fonták a batikolt tarisznyák fülét is. A táborlakók szinte mindegyike készített magának különböző módszerel festett pólót az egri Simon Judit segítségével.

Az udvaron forgott a fazekaskorong, melynek kezelését Czikora Katalin tanította. A kisebbek különböző alakokat formáztak agyagból. Ide szorultak a nemezelők is, akik a vízigényes munka közben sokat „pocsoltak", de az eredmény megérte a fáradozást és a kitartó munkát. Vezér Klára vezetésével gyönyörű tarsolyok (szütyőkék) és faliképek készültek a gyapjúból. Itt mártottuk a gyertyákat is, és itt készült a tábor büszkesége, a kopjafa, melyet negyedik nap este felállítottunk a Mátyás-kert mellett. A faifaragó mester az erdélyi Angi István volt, aki a gyerekekkel több kisebb dolgot is faragott.

A tábor felkeltette a helyi lakosság érdeklődését is, így szinte naponta akadtak látogatók, akik megcsodálták a „műveket", melyekből kiállítást készítettünk az előtérben. Akadtak olyanok is, akik gyümölccsel, zöldséggel kedveskedtek, sőt esti szalonnasütés is volt a falu jóvoltából. A gyermekeknek délutánonként és esténként szabadidős programokat készítettünk. Volt ebben néptánc, ének, népi játékok, régi hangszerek bemutatója, népszokások felidézése, közös énektanulás hangszeres kísérettel, (ennek eredményét meghallgathatták mindazok, akik részt vettek a kopjafa avatásán). Volt reggeli torna és esti futás, délutáni bábszínház a harkácsiak előadásában.

A tábort a tornaijai Csemadok és Kultúrház mellett működő „Hagyományőrzők" szervezték az idén már negyedik alkalommal. Anyagi támogatást a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma nyújtott.

Külön köszönet illeti a falu polgármesterét, Zsíros Gábort, aki minden támogatást megadott ahhoz, hogy a negyven gyerek öt napon jólérezhesse magát. Köszönet jár az öt csoportvezető gondoskodó odaadásáért és Molnár Katalin táborvezető mindenre kiterjedő szervező munkájáért.

Az augusztus 11 -e és 15-e közti idő alatt sikeresen vontuk el a gyerekeket a TV és a számítógép képernyője élől, hogy játszva, minden kényszer nélkül alkossanak. Ilyennek képzeltük? - tesszük fel a kérdést. Bizonyára igen, de mindig lesz új ötlet, hogyan lehetne jövőre még jobb és színesebb.

Tóth Erzsébet

Most meséljenek a fényképek:

     

     

 © 23.7.2004 GEMER.NET