|
A "Tornalja és vidéke" című újságban így írnak a I. Sajógömöri falunapokról: Az újkori krónikába 2003. július 26-a az első (igen sikeres) Falunapként kerül be. Ha még nem találták volna ki, Sajógömörön járunk. Aki a nevezetes napon a község vendége volt, megerősítheti, hogy Zsíros Gábor polgármester és a helyi önkormányzat kiválóan megszervezte az eseményt (annak ellenére, hogy ilyen téren nem rendelkeztek túl sok tapasztalattal, hiszen Sajógömörön ez volt az első falunap). A figyelmes házigazdák, meghívását elfogadta Miklós László, a Szlovák Köztársaság környezetvédelmi minisztere; Szögedi Anna, a Nagyrőcei JH elöljárója; Csolti Lajos, a megyei önkormányzat képviselője; Tornaija polgármestere, Dubovsky László; a régió számos községének polgármestere, egykori gömöriek és további kedves vendégek. A Falunap az evangélikus templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét. Igét hirdetett Rusznyák Dezső helybeli evangélikus lelkipásztor, ntű. Fazekas Ágnes, tornaijai református lelkész és Pavel Pribula, harkácsi római katolikus lelkipásztor. A szertartás keretében megáldották a község jelképeit. Az istentisztelet után az ünneplő közönség a kultúrház elé vonult, ahol Zsíros Gábor polgármester mondott ünnepi beszédet. Gondolatai a hitről, a szeretetről, a nemzetiségre, felekezeti hovatartozásra vagy pártállásra való tekintet nélküli összetartásról összecsengtek a templomban elhangzottakkal. Az ünnepi beszédet követően a polgármester a község javára végzett tevékenység elismeréseként és köszönetképpen emléklapokat nyújtott át. In memóriám a pedagógus, népművelő, költő és nagy lokálpatrióta G. Kovács Istvánnak (ezt a kitüntetett lánya vette át), és Bódi Bertalan nyugalmazott gimnáziumi tanárnak. Az első Falunapra a kultúrház előtti téren leleplezett kopjafa (Cselényi Árpád alkotása) emlékezteti majd a sajógömörieket és az ide látogatókat. A hivatalos program a kultúrház előcsarnokában berendezett kiállítás megtekintésével ért véget. Délután szórakozás, kultúra, sport. Volt fúvószene, fellépett a Csemadok tornaijai alapszervezete vegyeskara és a helyi iskola bábosai, öregfiúk mérték össze tudásukat fociban. Az ünneplés utcabállal ért véget. Másnap - mintegy folytatásként - négy csapat részvételével rendezték meg a polgármester kupájáért meghirdetett focitornát Négy csapat versenyzet a Polgármester kupájáért. Végül a Tornaljai csapat vitte el. Eredmények:: Tornalja - Sajószentkirály 4:2 (4:1). Gólok: Sándor, Farkas, aliga, vihla - Sípos, Szabó; Sajógömör - Kraszna Horka 4:2 (3:0). Gólok: Gergely 1., Farkas, Keszi, Gergely A. - Misura, Polyák; Kraszna Horka - Sajószentkirály 4:2 (l:0). Góly: Miura 2, Lazár, Polyák - Bolacsek, Szabó. Finálé: Tornalja - Sajógömör 2:0 (l :0). Gólok: vihla. Mészáros. Győztes csapat: Betík, Sándor, Dostál, Bláha, Kilik, Perdík, Gapar, aliga, vihla, Farkas, Mészáros, Lenkey. -sz-
|
||